Wednesday, March 24, 2010

Bevezető

Családomra jellemző, hogy igyekszünk minél több teljes kiőrlésű gabonát, természetes élelmiszert és minél kevesebb mesterséges vagy többszörösen feldolgozott anyagot (aroma, színezék, tartósítószer, finomliszt, finomított cukor) fogyasztani. Hozzám közel áll a makrobiotikus táplálkozás, ezt rugalmasan próbálom beilleszteni családom étrendjébe, hogy a régi, megszokott ízek megmaradjanak, de ugyanakkor a gyerekeimnek ne kelljen hátránnyal indulniuk az egészségük megőrzéséért (rosszabb esetben visszaszerzéséért) folytatott küzdelemben.

A makrobiotikáról dióhéjban
A makrobiotikus ételek alapja a gabona, ezt egészítik ki zöldségekkel, olajosmagokkal, hüvelyesekkel, gyümölcsökkel. Aki egészséges, emellett nyugodtan fogyaszthat kis mennyiségben húst, tojást, tejterméket is. Én arra törekszem, hogy az utóbbi, állati eredetű ételekből valóban keveset fogyasszunk, valamint az is kevésbé feldolgozott és tartósított legyen. (A mai, sajnálatosan tápanyagszegény és egyoldalú táplálkozásra jellemző többek között a túlzott fehérjefogyasztás, amely – az ezzel járó elsavasodásnak köszönhetően – számtalan, úgynevezett civilizációs betegség kialakulását segíti elő).

No comments:

Post a Comment